Karácsony főpolgármesterként leállítaná a Liget Projektet
A politikus az M1-en azt mondta, szerinte őrültség egy parkban építkezni.
A politikus az M1-en azt mondta, szerinte őrültség egy parkban építkezni.
Napokig egy étlap határozta meg a közbeszédet. Milliók csámcsogtak a hvg.hu információján, azon, hogy a füstölt csülkös bableves és a burgonyafőzelék is 300 forint azon a menün, amelyet a Gundel készített a Budai Várba költöző Miniszterelnökségnek. Nagy falat volt ez, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Orbán Viktor „kormányinfója” egy súlycsoportba került a karmelita menüjével. Ez jól van így? Kiderül a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalójából.
A jelenleginél szigorúbb szmogrendeletet szeretne megválasztása esetén a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje.
A Párbeszéd politikusának nincs ellenére, hogy kitiltsák az autókat a belvárosból, de szerinte ehhez idő kell.
A Párbeszéd főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén köztérré alakíttatná a Városháza parkolóját.
Elkészült a publicista programja, értesült a Magyar Hang. Aznap, amikor Karácsony Gergely sajtótájékoztatón mutatja be főpolgármesteri programját.
Karácsony azt írta, a férfi juttassa el az önéletrajzát Zuglóba, ott ugyanis folyamatosan keresnek elkötelezett kollégákat.
Állásfoglalást akar kikényszeríteni Tarlós Istvánból a túlóratörvény miatt Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, zuglói polgármester. Bosszantja, hogy Botka Lászlónak jutott előbb eszébe a túlóratörvény alkalmazását tiltó önkormányzati határozat, de a következő testületi ülésre ő is beterjeszt egy ilyen javaslatot. Karácsony – nem túl nagy meglepetésre – pénteken bejelentette, indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson. Interjú.
Zugló polgármestere ezt Gulyás Márton online műsorában jelentette be.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke péntek este jelenti be hivatalosan, hogy elindul a fővárosi előválasztáson – tudta meg a Népszava.
A két ünnep között tíz MSZP-irodát nyitottak meg a regisztrációhoz.
Budapesten kettő előválasztást is tartanak, a cél, hogy egy kihívója legyen Tarlós Istvánnak. Az egyik januárban, a másik júniusban lesz.
Ha őt bábnak nevezik, minek mondják a többi fideszes politikust? – fakadt ki, amikor azt próbáltuk megfejteni, miért őt akarta főpolgármester-jelöltnek Orbán. Pedig Tarlós István kitart amellett, hogy nem akart indulni, de aztán úgy érezte, nem mondhat nemet a kormányfőnek, aki nem szeret engedményeket tenni, most mégis tett. Beszéltünk vele ennek lehetséges okairól, meg persze BKK-ról és gyenge vezetőkről, hajléktalanokról és emberiességről, a Fidesz Budapest-politikájáról, amit nem feltétlenül szeretett, meg ellenfelekről, akik más osztályban fociznak, mint ő.
Az MSZP-s Molnár Zsolt nem zárta ki ezt a lehetőséget, de Karácsony biztosan elindul a főpolgármesteri előválasztáson.
A független jelölt azt kéri, az előválasztás lezárultáig senki ne tárgyaljon budapesti pozíciókról, mert erről az előválasztásnak kellene döntenie.
A politikus ennek ellenére ha kell, elindul a főpolgármesteri előválasztáson.
Az MSZP döntött a főpolgármesteri előválasztás menetrendjéről, Puzsér Róbert független jelölt kérését is figyelembe vette. Online is lehet majd szavazni, ám előtte személyesen kell regisztrálni. A szavazást február 3-án zárják, délután lesz az eredményhirdetés.
Ténylegesen hétfőn rajtolt el a főpolgármester-jelölti előválasztás folyamata, bár a kezdő dátumot nem sikerült eltalálni az erre létrehozott internetes oldalon. Összeszedtük, mit kell tudnia annak, aki ki szeretné választani Tarlós István kihívóját.
Nehéz megmondani, melyik 2019-es választást várja kevésbé a tavaszi vereségből még ki nem gyógyult ellenzék. A pártok tartanak az Európai Parlament magyar mandátumairól döntő voksolástól, és Puzsér Róbert fővárosi ambíciói is rendesen bezavartak az önkormányzati választásokra való felkészülésbe. Ez a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.
Nehéz megmondani, melyik 2019-es választást várja kevésbé a tavaszi vereségből még ki sem gyógyult ellenzék. A pártok tartanak az uniós voksolástól, Puzsér Róbert fővárosi ambíciói is rendesen bezavartak a felkészülésbe.